Screenshot_from_2024-01-16_11-40-41

Válogatás az SZTE Fizikai Intézet kutatási eredményeiből - 2023

Az SZTE TTIK Fizikai Intézetében, valamint intézetünk munkatársai közreműködésével zajló kutatási és kutatás-fejlesztési témák a fizika és társtudományai számos területét érintik. Több, általunk is művelt témakör úttörőit a közelmúltban Nobel-díjjal jutalmazták (a szuperrezolúciós mikroszkópiától kezdve a gravitációs hullámokon át a 2023-ban elismert attoszekundumos fizikáig), s jó pár olyan kutatási irányban is részt veszünk, amely a következő évek, évtizedek során válhat a tudomány, sőt, akár mindennapi életünk meghatározó részévé. Az alapkutatások mellett – amelyek minden esetben az első, legfontosabb lépést jelentik a tudományos előrehaladás során – az alkalmazott kutatások közé sorolt projekteken is dolgozunk, amelyek eredményei azonnal, közvetlenül felhasználásra kerülnek többek között a gyógyászat, a járműfejlesztés, vagy épp a mezőgazdaság területén.


A kutatómunka nagy részét kiterjedt hazai és nemzetközi együttműködések keretében végezzük, közösen dolgozva többek között az SZTE számos más egységével, az ELI ALPS lézeres kutatóközponttal, a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal és a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) több más intézményével, továbbá vezető amerikai, nyugat- európai és ázsiai egyetemek és kutatóintézetek munkatársaival.


Eredményeinkről rendszeresen beszámolunk intézetünk honlapján és közösségi felületein, de úgy éreztük, hogy egy tematikus válogatás formájában is érdemes szemezgetnünk az elmúlt bő egy év híreiből, érdekességeiből. Bízunk benne, hogy a kiadvánnyal sikerül felkeltenünk, illetve elmélyítenünk kedves Olvasóink érdeklődését a fizika és az SZTE Fizikai Intézete iránt!


Dr. Hopp Béla intézetvezető egyetemi tanár
Szeged, 2024. január 15.


Válogatás az SZTE Fizikai Intézet kutatási eredményeiből - 2023 (pdf)





Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

phd

A doktori képzésre jelentkezés határideje: 2025. május 15.

Friss hírek

desert-drought-dehydrated-clay-soil-60013

„Vízgazdálkodási kihívások és tudományos válaszok a Dél-Alföldön” címmel tartottak szakmai napot Szegeden, a Magyar Tudományos Akadémia helyi akadémiai bizottságának székházában. A Magyar Hidrológiai Társaság által szervezett szakmai nap célja, hogy platformot biztosítson a vízügyi igazgatás által felvetett gyakorlati problémák, kutatási kérdések és innovációs igények megvitatására, valamint hogy feltérképezze az ezekre választ adni képes egyetemi kompetenciákat a Szegedi Tudományegyetemen.

Dr. Osvay Károly lézerfizikus

A Szegedi Tudományegyetem dr. Osvay Károly által vezetett TeWaTi lézer kutatócsoportja, valamint a prof. dr. Hideghéty Katalin vezette radioonkológiai kutatócsoportja is részt vesz az EuPRAXIA (European Plasma Research Accelerator with Excellence in Applications) nemzetközi konzorcium által kitűzött új generációs lézer-plazma gyorsítású szabadelektron-lézer előkészítésében.

Kövess minket



instagramYouTube