Három nyertes HU-rizont pályázatban is közreműködnek a Fizikai Intézet kutatói.
Intézetünk Optikai és Kvantumelektroniai Tanszékének kutatócsoportjai is érintettek a támogatásban részesülő HU-rizont pályázatok napokban kihirdetett listája kapcsán! Prof. Dr. Bozóki Zoltán vezetésével közel 400 millió Ft-os támogatásban részesül a "Metaanyagokkal felskálázott fotoakusztikus spektroszkópia környezetmonitorozási célokra" című projekt; emellett ugyanezen kutacsoport a "Biológiai gázok (metán és dinitrogén oxid) valós idejű mérésén alapuló, nem invazív diagnosztikai módszer fejlesztése oxigénhiányos állapotok vizsgálatához" c. pályázatban, míg Prof. Dr. Erdélyi Miklós kutatócsoportja az "Új ismeretek a műanyag nano- és mikrorészecskék biológiai rendszerekre gyakorolt hatásában" c. projektben szerepel közreműködőként.
Gratulálunk kollégáinknak a komoly pályázati sikerhez és jó munkát kívánunk a nyertes programok megvalósításához!
https://u-szeged.hu/sztehirek/2024-november/kozel-3-milliard-forint-tamogatas-erkezik-szegedi-tudomanyegyetem-hu-rizont-palyazat
Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!
Új szakkal bővítjük képzési kínálatunkat: 2024 szeptemberétől fizikus-mérnöki alapszakon is tanulhatnak az SZTE Fizikai Intézethez jelentkező hallgatók.
MIÉRT VÁLASZD A FIZIKUS-MÉRNÖKI SZAKOT?
– Szereted a fizikát, de az elmélet mellett a tervezésben és a gyakorlatban is jobban elmélyednél.
– Dinamikusan fejlődő területekre összpontosító, a világ gyors változásaira rugalmasan reagáló oktatásban lehet részed.
– Ipari partnereinkkel kialakított, innovatív és technológia-intenzív kis- és nagyvállalatok igényeire szabott, magyar nyelvű képzésen tanulhatsz.
– Fizikus-mérnöki diplomával hidat jelenthetsz a fizikusok és a mérnökök között, hiszen mindket szakterület skilljeivel rendelkezel.
– Mérnöki és fizikai tanulmányok mellett közgazdasági, informatikai és matematikai ismereteket is elsajátítasz.
FIZIKUS-MÉRNÖK KÉPZÉS SZEGEDEN
A nálunk képzett szakember egyaránt rendelkezik a természeti jelenségek mély megértésének és modellezésének képességével, valamint a kutatásfejlesztési feladatok kreatív megoldásához szükséges ismeretekkel és készségekkel. A megszerzett tudás birtokában képes a fizikai szemlélet alkalmazásával a műszaki, technológiai feladatok széleskörű megoldására, a problémák rendszerszintű átlátására.
AMIT OKTATUNK
– Matematikai ismeretek: vektor- és mátrixszámítás, differenciál- és integrálszámítás, valószínűségszámítás és statisztika, modern matematikai módszerek;
– Fizika szakmai ismeretek: mechanika, optika, termodinamika és statisztikus fizika, elektromágnesség, illetve az atomfizika, kvantumfizika, szilárdtestfizika és magfizika alapjai;
– Alkalmazott tudományos, technológiai és tervezési ismeretek: mérési módszerek, kísérleti eljárások és alkalmazásaik, számítógépes mérésvezérlés és folyamatszabályozás, tervezési ismeretek és számítógéppel segített tervezés, elektronika, méréstechnika és szenzorika, alkalmazott kémia;
– Informatikai és számítástudományi ismeretek: programozás, számítógépes algoritmusok, gépi tanulás;
– Kommunikációs és menedzsment ismeretek: gazdasági ismeretek, menedzsment, innováció, marketing, kommunikációs és prezentációs technikák.
Nézd meg itt, milyen óráid lesznek!
AHOGY OKTATUNK
– A diákok aktivitására építő oktatási módszerek széles körű alkalmazása.
– Sokrétű képzés: az elméleti órák anyaga számolási gyakorlatokon és laboratóriumi foglalkozásokon mélyül el.
– A legmodernebb informatikai és szimulációs eszközök és módszerek alkalmazásának elsajátítása a programozás alapjaitól a gépi tanulásig.
SPECIALIZÁCIÓK
Alkalmazott fotonika specializáció
Az Alkalmazott fotonika specializáció segítségével a hallgatóink felkészítést kapnak a lézeres technológiákat alkalmazó ipari folyamatok és eljárások alapjainak mélyreható megértésére.
Olyan optikai, lézerfizikai, spektroszkópiai és vákuumfizikai ismeretekre tesznek szert, melyeknek nemcsak az elméleti alapjait, de azok gyakorlatban történő alkalmazását is lehetőségük lesz laboratóriumi gyakorlatokon elsajátítani annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon a szilárd elméleti ismeretek mellet gyakorlati készségekkel is rendelkeznek a szükséges területeken.
Anyagtudomány specializáció
Az Anyagtudomány specializáció célja, hogy a hallgatók átfogó képet kapjanak a legfontosabb anyagtudományi ismeretek és anyagvizsgálati módszerek alapjairól, az elméletet szemináriumokon, valamint számolási és laboratóriumi gyakorlatokon is alkalmazva.
A specializáció emellett kiemelt figyelmet fordít az olyan modern technológiai módszerek bemutatására is, mint a lézeres anyagmegmunkálás különböző fajtái, az additív gyártás (3D nyomtatás), illetve a nanotechnológia.
Orvosi technológia specializáció
Az Orvosi technológia specializációban résztvevők az emberi test anatómiái és élettani alapjainak megismerésén túl elmélyülhetnek az orvosi fizikával, az orvosbiológiai méréstechnikával, a biostatisztikával, és az egészségügyi informatikával kapcsolatos ismeretekben, valamint a 3D nyomtatás és a lézerek élettudományi alkalmazásaiban.
A specializáció keretében oktatott tárgyak átfogó ismereteket nyújtanak az orvosi képalkotás elveiről és gyakorlatáról, a humán diagnosztika eszközeiről, és a fizikai elveken alapuló terápiás módszerekről.
A KÉPZÉS ELVÉGZÉSÉVEL SZEREZHETŐ KÉPESSÉGEK
– A természettudományos és műszaki szemléletnek köszönhetően képes leszel átlátni a komplex folyamatokat a tervezéstől a megvalósításig.
– A képzés során lehetőséged lesz projektmunkákban együttműködni hallgatótáraiddal és egyéni feladatokat is ellátni, így képes leszel csapatban és önállóan is dolgozni.
– Mérnöki, fizikai, matematikai, informatikai, gazdasági és menedzsment területen szerzett tudásodnak köszönhetően képes leszel összetett feladatok megoldására.
– A képzés során elsajátítod a kritikai szemléletet, a logikus, analitikus, rendszerszemléletű gondolkodás képességét, illetve fejlődik az elemző és a problémamegoldó képességed, a kommunikációs készségeid és a kreativitásod is.
– Képes leszel egyszerűbb fizikai jelenségek modellezéséhez programot írni, illetve összetettebb jelenségeket végeselemes szoftverrel modellezni.
TOVÁBBTANULÁS
Végzett hallgatóink a Fizikus MSc, illetve a Fotonikai-Mérnöki MSc szakon folytathatják tanulmányaikat, a mesterfokozat megszerzése után pedig részt vehetnek a Fizika Doktori Iskola PhD programjában is.
ELHELYEZKEDÉS, MUNKAKEZDÉS
Végzett hallgatóink számára a fizikus-mérnöki alapképzésben megszerzett tudás biztosítja a kedvező anyagi feltételek melletti gyors elhelyezkedést.
A diplomád megszerzése után dolgozhatsz például optikai fejlesztőmérnökként, tervezőmérnökként, technológiafejlesztő mérnökként, szoftverfejlesztő mérnökként, kutató-fejlesztőként, tesztmérnökként a kutatás-fejlesztés, az energetika, az anyagtudomány, a járműipar, adattudomány, nanotechnológia, az elektronika, a fotonika, az optika, az infokommunikáció és orvosi technológia területén tevékenykedő innovatív, tudásintenzív vállalatoknál, kutatóintézeteknél és egyetemeken.
HALLGATÓI ÉLET
Szeged barátságos, tágas, zöld, vibráló, diákközpontú egyetemi város, kulturális fellegvár. A Fizikai Intézetben aktív a hallgatói közösség, félévente ismeretterjesztő előadásokat, sportbajnokságokat, szakestet szerveznek. A kisebb létszámból fakadóan barátságos a hangulat és közvetlen a kapcsolat a hallgatók és az oktatók között.
HALLGATÓINK DIPLOMÁJÁNAK ÉRTÉKE
Az általános mérnöki tevékenység is egyre jobban épít a legmodernebb természettudományos ismeretekre, és ez a szak éppen ebben nyújt gyökeresen újat a hagyományos műszaki képzésekhez képest. Hallgatóink megtanulnak csoportban dolgozni, elsajátítják és alkalmazni tudják a munkaadók által elvárt természettudományi és műszaki-technológiai ismereteket, és ez lehetővé teszi számukra a majdani munkahelyükön a gyors beilleszkedést és szakmai illetve anyagi előrelépést.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
A képzés további részletei elérhetők a felvi.hu-n!
A képzésről bővebb tájékoztatást adnak az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék munkatársai a velük készült interjúban, mely IDE kattintva olvasható.
A szakról megjelent cikkek:
Római, párizsi és lundi egyetemek példáin indít hazánkban eddig nem létező szakot az SZTE
Reagál a munkaerőpiacra az SZTE, fizikus-mérnöki alapszakot indít
Fizikus-mérnök alapszakot indítanak az SZTE-n
Fizikus-mérnöki alapszak indul a Szegedi Tudományegyetemen
Nagy dobásra készül a vidéki egyetem: ilyen piacképes új képzést indítanak
Nagy örömmel jelentjük be, hogy 2025. február 1-jén (szombaton) kerül megrendezésre a Szegedi Fizika Napja az SZTE Fizikai Intézetben (Tisza Lajos krt. 84-86., II. emelet)!
2024. december 17-re virradóra elhunyt Dr. Nánai László professzor emeritus, nyugalmazott egyetemi tanár, Intézetünk korábbi munkatársa.