Torma Gábor (fizika-matematika szakos tanár, 2019)

Fizika-matematika szakos tanár (Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged)

TormaGaborTorma Gábor vagyok, középiskolai tanulmányaimat Kiskunhalason végeztem a Bibó István Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányaimat 2013 szeptemberében kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen, fizika-matematika osztatlan tanári szakon. Az egyetemet elsősorban jó hírneve miatt választottam, illetve nagyban befolyásolt a város diákbarát hangulata is. Jelenleg az SZTE Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója és a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium fizika-matematika szakos tanára vagyok.


Nagyon sokat köszönhetek az egyetemi tanárképzésnek, hiszen az ott töltött idő alatt rengeteg lehetőségem volt a tanárrá váláshoz igen fontos képességeimet fejleszteni. Mindig jó szívvel fogok visszagondolni az alapozó tárgyakon látott látványos kísérletekre, a laborgyakorlatok páros méréseire, valamint a fizika szakmódszertan órákon hallott tanári tapasztalatokra és tanácsokra, melyek kezdő tanárként különösen hasznosnak bizonyulnak.


Azoknak tudom igazán ajánlani a szegedi fizikatanár képzést, akiket mozgat a természettudományok iránti kíváncsiság, valamint egy hallgatóközpontú egyetem és intézet polgáraiként szeretnének gyakorlatorientált képzésben részt venni.





Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Fejlec_SZTE_FI_4

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 26. alkalommal 3 fordulós versenyt hirdet fizikai kísérletekből általános és középiskolás diákok számára.

Friss hírek

Fejlec_SZTE_FI_2

A fizika már eddig is számtalan eszközzel segítette az orvosok munkáját. A Fotoakusztikus Kutatócsoport munkatársai több mint 10 éve fejlesztenek az SZTE több orvosi kutatócsoportja számára olyan műszereket, amelyek a kilélegzett levegő gázösszetételének diagnosztikai célú vizsgálatára alkalmasak. Egy általuk fejlesztett fotoakusztikus műszerrel a kilélegzett levegő metán-tartalmát vizsgálták az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetbe szervezett februári véradáson során.

Fejlec_SZTE_FI_7

A SzeReTeD Labor az SZTE Fizikai Intézettel közösen laborfoglalkozás-sorozatot tervez az optika témakörében, melyre várjuk a középiskolás diákok jelentkezését.

Kövess minket



instagramYouTube